Elhunyt Kecskeméti Sándor keramikus- és szobrászművész. A Munkácsy-díjas alkotó, a kortárs magyar plasztika egyik legeredetibb alkotója életének 79. évében, szombaton halt meg. Ezt közölte a munkáit kiállító Initio Arts & Design galéria vasárnap az MTI-vel.
Kecskeméti Sándor 1947-ben született Gyulán. Az ötvenes években a család Kaposvárra költözött, ott járt szakkörbe és 1965-től fazekasságot tanult. 1967 és 1972 között keramikus szakon végezte el a Magyar Iparművészeti Főiskolát, mestere Csekovszky Árpád volt. 1972 óta dolgozott önálló művészként Budapesten.
A hetvenes években a kecskeméti a siklósi és villányi alkotótelepek inspiratív közegében indult, ahol a természetes anyag, a formai fegyelem és a térbeliség iránti érzékenység alapvetően meghatározta művészi szemléletét. Művészetének középpontjában az anyaggal való párbeszéd áll – a samott, a tégla vagy a bronz mellett a papír is fontos médiumává vált.
Korai plasztikáiban a bezártság és az emberi küzdelem motívumai jelentek meg. A kalodák, harcos alakok, zárt és tömör tömegek a korszak társadalmi és egzisztenciális tapasztalatát sűrítették formába. A hetvenes-nyolcvanas években kibontakozó sorozatai (Gyűröttek, Omlások, Monumentek) már a szerkezet és a bomlás, az egyensúly és a feszültség kérdéseit vizsgálták. A hegyeshalmi határátkelő fogadóépületébe készült monumentális domborművei a magyar köztéri kerámiaszobrászat kiemelkedő teljesítményei közé tartoznak.
Alkotói gondolkodása szerves kapcsolatban állt a 20. századi európai plasztika nagyjaival – Henry Moore, Eduardo Chillida és Constantin Brancusi – szemléletével, mégis mindvégig megőrizte saját, karakteres hangját. A formák egymásra felelő rendje, a tömeg és üreg dialógusa, a fény és árnyék szerepe nála nem stiláris hatás, hanem belső törvény volt. A papírból készült, tépett, rétegzett munkái ugyanennek a plasztikai gondolkodásnak a sűrített lenyomatai.
forrás: mti
